Évekig nem nyúltam agyaghoz, aztán 7-8 évvel ezelőtt karácsony előtt pár héttel üldögéltem a konyhaasztalnál. Bogi még a pocakomban kuporgott én meg az asztalhoz már alig fértem oda és akkor gondoltam gyúrok pár kerámiát a családnak ajándékba…egy- két konyhai kerámia mindig jól jön. Másnap elkezdtem. Onnantól kezdve minden nap a kerámia bűvkörében feküdtem le és keltem fel.
Évekig csak apróságokat készítettem a gyerekek alvásidejében vagy éjszaka. Gyártottam az ötleteket…álmodoztam mázakról, formákról. Egyre inkább tudtam, hogy ez nagyon komoly dolog nálam. Aztán igazam lett…annyira komoly, hogy ma már el sem tudnám képzelni, hogy mással foglalkozzak. Na ez egy ajándék, nekem…ki tudja kitől, mindenesetre köszönöm!
Belépek a műhelybe és minden kisimul, a kezembe veszek egy darab agyagot és attól a pillanattól kezdve minden rendben van…és nem is a kezem dolgozik, inkább a lelkem. Pörögnek a képek, futnak, mint egy háttérprogram, az idő is más ritmusban ketyeg. Így hát tényleg mindketten formálódunk az agyag kívülről én belülről. Külső mintázata a belsőnek. Amikor kérnek tőlem egy kerámiát, mindig szeretem tudni kinek készül…csak pár momentum, milyen ember lehet, mire vágyhat… ez nagyon fontos.
Úgy ülök le minden darabnál most is, hogy egy AJÁNDÉKOT KÉSZÍTEK VALAKINEK.
19208 Comments